MENÜ

Tolna vfc

 

Történet:

Városunkban 1913 nyarán megalakult az első futballcsapat, Tolnai Atlétikai Club néven néhány barátságos mérkőzést követően az I. Világháború miatt hamar megszűnt a sportélet. 1919 október elején TIKE ( Tolnai Ifjúsági Közművelődési Egyesület) néven alakult ujjá a színjátszó csoportot is működtető egyesület, mely, mintegy 24 éven keresztül működtetett labdarúgó szak-osztályt. Ebben az időszakban jórészt barátságos mérkőzéseket szerveztek egymás ellen a szomszédos falvak és községek. A második világháborút követően, új labdarugó szakosztályok alakulnak, illetve szerveződnek át, mint TISE (Tolnai Ifjúsági Sport Egyesület), Tolnai Kinizsi, Textiles SE, Tolnai DSE, majd 1950 elején megalakult a Tolnai Vörös Lobogó, városunk leghosszabb ideig ( 33 év ) működő egyesülete. Az ötvenes években építették elődeink a jelenlegi sportpályát, valamint a hozzátartozó infrastruktúrát. 1948-tól a megyei bajnokság különböző osztályainak örökös tagja a tolnai focicsapat. Szinte hihetetlen, de csak egyetlen évadot 1957-58 töltöttünk magasabb osztályban, az NB III-ban, melynek első hazai mér-kőzésén 2500 néző !! tekintette meg. 1990 márciusában a Vörös Lobogó átalakult Tolnai Sport Egyesületté, majd 1991 májusában a labdarúgó szakosztály kivált és megalakult a Tolna Városi Futball Club ( TVFC)
Egyesületünk életében az elmúlt mintegy húsz évben átéltünk sikert és kudarcot, a 2005-2006 évadot követően a csapat ép-pen csak lemaradt az NB III-ba jutást biztosító első helyről.
A jelenlegi vezetőség 2007-ben vette át a stafétát az addig 10 éven át a klubot elnöklő, az egyesületet a tolnai fiataloknak visszaadó Tarjáni Gyulától. Jelenleg közel százharminc tolnai és környékbeli fiatal kergeti a labdát edzéseinken. Óvodás korosztálytól a felnőttekig hét csapatot versenyeztetünk. Szép sikereket értünk el, megyei, országos és nemzetközi tornákon. Gyermek és ifjúsági csapataink több országos, nemzetközi kupa és megyebajnoki győzelmet szerzetek az elmúlt évek során.

Hírek

Asztali nézet